Konyhabútor
Egy konyhabútor elkészítése összetett feladat, nagy kihívás. Pont ezért szeretem, ha ilyen megrendelésen dolgozhatok. Talán ennél a bútorfajtánál válogathatunk a legtöbb lehetőség közül, és itt kell a legtöbb szempontot figyelembe venni: elhelyezkedés, színek, helyigény, beépített háztartási gépek, alapanyag-preferencia és persze, nem utolsó sorban, a rászánható költségkeret. A képeken bemutatott konyhabútornál is pontosan így történt.
Itt egy kis alapterületű konyharészből hoztuk ki a legtöbbet közösen a megrendelővel. Legyen elegendő munkafelület, könnyen hozzáférhető mosogató, kellő mennyiségű tárolóhely, amely különösen fontos egy kis lakásban. A konyhabútor építésekor meg kellett oldani azt is, hogy eltakarjuk a falon lévő bojlert. Készítettem rá egy takaródobozt, a konyhabútornál használt anyagból, így aki nem figyeli meg tüzetesen, nem is tűnik fel, hogy az nem egy szekrény. A csöveket szintén eltakartuk, ezeket a munkapult és a felső szekrényrész között használt borítással fedtük el.
A tervezésnél sok fontos kérdésre kell választ keresni, hiszen minden szakács máshogyan szereti elrendezni a konyháját, és ebben az esetben nem 1-2, hanem akár évtizedes használatról beszélünk. Akkor vagyok elégedett, ha az egyeztetések, a gyártás és a beszerelés után egy olyan konyhabútort adhatok át, amit a használójának nem megszoknia kell, hanem már az elejétől a magáénak érzi, minden pontosan ott van, ahol magától értetődő, kényelmes és praktikus. A visszajelzésből ítélve ezt sikerült megvalósítani.